Minden felkészült döntéshozó tudja, hogy a cégek versenyképességének fenntartása érdekében előbb vagy utóbb változtatni kell a hagyományos vállalati struktúrákon. A könyv szerzői felvázolják a 20. századi cégek tipikus tulajdonságait, majd bemutatják a 21. századi követelményeknek megfelelő, hatékony vállalatok legfontosabb jellemzőit. E létfontosságú új tulajdonságok kialakításának feltételeit és megvalósítási technikáit részletesen elemzik könyvükben.
A kötet első része feltárja a változás mozgatórugóit, a második rész pedig arra ad példát, hogyan alakítja át az új vállalkozás az emberről, azon belül a fogyasztóról, a vezetőről és az alkalmazottról alkotott képét. A harmadik rész azt elemzi, hogyan használják a vállalatok a kezükben lévő új eszközöket: az információtechnológiát, az innovációt, a gyorsaságot és a minőséget, a negyedik rész pedig a vállalaton belül végbemenő változásokkal foglalkozik.
A szerzők kutatásai alapján az új kihívásokra felkészült vállalatok jellemzői a következők: rugalmasak, gyorsan tanulnak, globálisan gondolkoznak és cselekszenek, minden tevékenységüket elektromos hálózattal kapcsolják össze, szem előtt tartják az ügyfél igényeit, és egyre több döntési feladatot engednek át alkalmazottaiknak. A tapasztalatok, sikerek és kudarcok bemutatásával a kötet gyakorlati segítséget nyújt a vállalatok menedzsmentjének a 21. századi túléléshez és sikerhez.
JÓ ÁLLAPOTBAN
A könyvek és képregények postája 7000 ft felett ingyenes!! 20 kg-ig
Nézd meg a többi aukciómat is, postaköltséget spórolhatsz.
Személyesen átvehető Budapest 4., 5. és 6. kerületében munkanapokon vagy ajánlva postázom.
Jelenlegi ára: 1 150 Ft
Az aukció vége: 2012-02-02 23:10
. WIND-MAIN VÁLTOZÁSTERVEZÉS VÁLLALATOK FELKÉSZÍTÉSE - Jelenlegi ára: 1 150 Ft
Fontos
-
ELADÓ A KÉPEN LÁTHATÓ TECHNICS SA-DX940 HÁZIMOZI-ERŐSÍTŐ. HIBÁTLAN, MŰKÖDŐKÉPEN ÁLLAPOTBAN. A GYÁRI TÁVIRÁNYÍTÓJA SAJNOS KÖLTÖZÉS KÖZBEN ...
-
Fehér férfi póló - Jelenlegi ára: 1 000 Ft Férfi póló, fehér színben. Kicsit kopott. Méret: L-es . Jelenlegi ára: 1 000 Ft Az aukció vé...
-
Eladó a képen látható My77 női szoknya-miniruha : ) M-es-méret de s-re is ajánlom-csere nincsen.... ez az 1db van..... . Kérésre szívesen mé...
-
Barna nadrág + 3 felső tartalma: 1. ) Howkhorse kordbársony, hímzett nadrág gumis derékkal, 80-as, hátulján 2 zsebbel, nagyon szép ...
-
• Akár 48 órás védelem a testszag és az izzadás ellen • Felvitele láthatatlan • Friss illat • Hosszú ideig tartó száraz érzetet biztosít...
-
Gerinckímélő egyensúlyózó párna Koordinációs párna Balance cushion 33 cm-es Most ajándék pumpával! 5. 990 ft helyett most csak 4. 990 ft! Az...
-
YESUDIAN,SELVARAJAN - SPORT ÉS JÓGA - Jelenlegi ára: 2 210 Ft Kedves Érdeklődő! Üdvözli Önt a Fókusz Könyváruház csapata. Áruházunk 40 éve ...
-
Egyszer kibontott és kipróbált készülék, azóta az eredeti csomagolásban őrizgetve. Jelenlegi ára: 5 000 Ft Az aukció vége: 2012-01-27 22:...
-
méret: 5. 5 cm Jelenlegi ára: 500 Ft Az aukció vége: 2012-01-20 23:45 . Bizsu fülbevaló népies motívumokkal - Jelenlegi ára: 500 Ft
-
Derék 60-72-ig, belseje hálós. Jelenlegi ára: 300 Ft Az aukció vége: 2012-01-28 21:39 . 14-es rövid naci,300 ft - Jelenlegi ára: 300 Ft